Az aromaterápia történelme- az illóolajok története


Az aromaterápia az ember által ismert egyik legősibb gyógyító-művészet. A régi kor emberei teljes körű gyógyítást végeztek, és a gyógyítást transzcendentális művészetnek tartották. Gyógynövénnyel kezelték a testet, s ugyanazon növényből kivonták az illatanyagot, hogy segítségével a lelket is gazdagítsák. E két cselekvésre mint ugyanannak az egyesítő növényi energiának a különböző oldalaira tekintettek.A kencék, olajok, borogatások és forrázatok, valamint a füstölők mind-mind növényekből készültek, s egészen a 19. század végéig az egyedüli ismert orvosságoknak számítottak.Az aromaterápia holisztikus gyógymód, mely 100%-osan tiszta esszenciák segítségével gyógyít. Test-lélek-szellem szintjén harmonizál, és a limbikus rendszerünkre hatva eljut az idegrendszerünkhöz, kedvezően befolyásolja kedélyállapotunkat. Hat a hormonrendszerre, az emésztésünkre és nem utolsósorban a szépségápolásban kifejtett hatása is nagyon jelentős. Az illóolajok sokasága lehetővé teszi, hogy a kezelés az egész ember aktuális állapotát figyelembe véve történjen és ne csak a tünetek enyhítésén alapuljon.Az aromaterápia kiváló komplementer gyógymód.

Az ókori Babilon és Egyiptom

Az ókori egyiptomiakat tartják az aromaterápia felfedezőinek, akik már i. e. 4500-ban is alkalmazták ezt a gyógymódot. Az első egyiptomi illatszerek az istenek tiszteletére meggyújtott füstölők voltak. A füstölő minden jelentős eseményre kijárt, beleértve egy új szentély megnyitását, a fáraó koronázását vagy a nemzeti ünnepeket. A füstölők által kibocsátott illatos füstfelhő egyfajta aurát teremtett, melyről úgy tartották, odavonzza a jó hatásokat és elűzi a rossz szellemeket. Az ősi egyiptomiak sírkamráiban a régészek 1897-ben aromás anyagok maradványaira bukkantak, amely olajok illata még ennyi idő után is felismerhető volt. A sírkamrákban két okból is alkalmaztak olajokat: egyrészt hittek a halál utáni életben – így az aromás olajok a szépség és egészség szempontjából rendkívül értékesek voltak; másrészt pedig az olajokat balzsamozáskor alkalmazták. A múmiákat borító vászontekercseket nárdus-, cédrus-, mirha-, szerecsendió-, szegfűszeg- és fahéj olajjal itatták át. Ezeket az olajokat csíraölő és fertőtlenítő tulajdonságaik miatt alkalmazták, megőrizendő a testek épségét. A balzsamozás nagyon hatékonynak bizonyult, ugyanis a belső szervek mikroszkopikus vizsgálata kimutatta, hogy több ezer év után is meglepően jó állapotban vannak.Az ókori egyiptomiak az olajokat szépségápolásra (a szépészeti szereket arannyal díszített üvegtégelyekben tartották), masszázsra és gyógyító célokra is használták. Az illóolajokat a régi egyiptomiak az ún. enfleurage módszerével, azaz a „zsírillatosítás” technikájával nyerték ki a drogokból. Egyiptom ma is az illóolajok fő termelőhelye.

Az Ókori Görögország

A görögök az illóolajok tudományát az egyiptomiaktól vették át; Kréta előkelő kultúrája i. e. 2600–1250-ig tartott. A görögök isteni eredettel ruházták fel az illóolajokat adó növényeket.

Hippokratész (i. e. 460–377), a modern orvoslás atyja a betegséget természetes jelenségnek tekintette, és a történelem során elsőként alapozta meg a diagnózis, a baj megállapítása és a prognózis, vagy előrejelzés rendszerét az orvoslásban. Tudása legjavát az egyiptomiaktól szerezte; legalább 400-féle drogot használt a gyógyításhoz, amelynek nagy része növényekből származott.Az ókori görögök az illatosított olajokat amforákban, kerámiaedényekben tárolták, melyeket homokba ástak, hogy a napfénytől és a melegtől megóvják.

Az Ókori Róma

A rómaiak féktelen és pazarló illatszerhasználata nem ismert határokat. Fürdéskor az illatszerek használatának fényűző szokását mint a szórakoztatás és élvhajhászat újabb formáját vezették be. Hatalmas méretű fürdőházaik falába kifejezetten a díszes, illatos kencéket tartalmazó edények tárolására alkalmas fülkéket építettek be.A korabeli Róma illatszereinek főbb alkotórészei a rózsa, nőszirom, nárcisz, sáfrány, masztix, tölgymoha, fahéj, kardamom, szerecsendió, gyömbér, nárdus, illatos füvek és mézgagyanta.

Az idősebb Plinius az ókori Róma legnevesebb növénykutatója hírnévnek örvendett; i. e. 77-ben állította össze harminchét kötetből álló munkáját, a Historia Naturalist, mely mű hét kötetét kifejezetten a növényeknek szentelte.

India

India lakói orvoslás céljából és meditációkhoz mindig is használtak forrázott illatosított anyagokat. Az illatokkal való bánásmódjukból kitűnik az a szellemi és filozófiai szemléletmód, mely szerint az emberiség a természet részét képezi. Indiában az illatoknak szellemi erőt tulajdonítanak, s a gyógynövények, valamint olajok feldolgozása szent feladat. A pézsma, a henna, a kewda (pandánuslevél) és a champa évezredek óta használatosak, elsősorban az ájurvédikus gyógyszerek alkotóelemeiként. A Himalája lábainál találtak egy, az i. e. 3000-ből származó tartályt, amelyet több, mint valószínű, hogy illóolajok lepárlására használtak.Az ájurvéda gyógymód hagyománya tehát 3000 éves múltra tekint vissza Indiában. Gyakran egyesíti magában az illatos olajok és fűszerek, valamint a masszázs alkalmazását; bár a neve nem aromaterápia, nyilvánvaló, hogy az ezt gyakorló gyógyászok tisztában vannak a növények és fűszerek gyógyító tulajdonságaival.

Az ősi Kína

Ugyanabban az időben, amikor az egyiptomiak az aromás agyagokat használták, az ókori kínaiak is felfedezték azok előnyös tulajdonságait. I. e. 2000-ben Kwing-Ti, Kína császára könyvet írt, amelyben részletezte bizonyos növényekkel kapcsolatos felfedezéseit. A Nagy Gyógynövénykönyv, amely körülbelül i. e. 2700 körül keletkezett, 365 gyógynövényt sorol fel. Ez a szám nem jár messze a 400 olajtól, amelyet ma ismerünk. Li Shih Csen Materia Medicája, amely 1529 körül készült, 23-féle olajat ír le részletesen. Ezek az írások jól bizonyítják, hogy amit sokan legújabb kori terápiának hisznek, valójában az ember által ismert legrégebbi gyógymódok egyike.

A középkori Arábia (a damaszkuszi rózsa otthona)

Perzsia az egyik legősibb illatszerhasználó ország. Az araboknak köszönhető a vízgőz-desztilláció kifejlesztése, akárcsak a valódi szappan készítése. A 980–1037 között a Közép-Keleten, Perzsiában élt Avicenna nevű perzsa orvos – filozófusról évszázadokon át úgy tartották, ő volt az első vízgőz-desztillációt végző ember. Bár léteznek bizonyítékok arra nézve, hogy e technika már korábban is ismert volt, kétségtelenül Avicenna fejlesztette tovább és tette ismert. A Medicina szabályaiban feltárja az aromás anyagok, gyógynövények és fűszerek használatát. Szaúd-Arábia és Omán a mai napig a Rosa damascena (rózsa) értékes illóolajának termelési központja.

Európa

A pestis a 14. század elején érte el Európát, elpusztítva a népesség csaknem felét. A járvány elleni küzdelemben óriási szerep jutott az aromáknak és az illóolajokkal gyógyítóknak, ugyanis a pestises betegeket kezelő orvosok védőruhát, kesztyűt és maszkot viseltek, amely tele volt szegfűszeg és fahéj olajjal és különböző fűszerekkel, amelyek erős fertőtlenítő, baktérium- és vírusölő hatásúak. Az orvosok csoportját tizedelte meg legkevésbé a pestis, mert azáltal, hogy mindennap az olajokkal dolgoztak, meglehetősen erős védelmet élveztek a kórokozókkal szemben.

19. ÉS 20. SZÁZAD

A herbalizmus tudománya a háziasszonyok és herbalisták révén évszázadokon keresztül nemzedékről nemzedékre szállt, amíg végül a 19. században e gyakorlat a mesterséges gyógyszerek megjelenésével feledésbe merült. Az 1880-as években viszgálatoknak vetik alá az illóolajokat, és valóban bizonyítást nyer baktérium-, vírus-, gombaölő és nagyfokú fertőtlenítő hatásuk. Ez azonban nem volt elég, mert a gyógyászatban más szelek fújtak. Népszerű volt a vegyészeti kutatás, és a hangsúly a megelőzésről a már meglévő tünetek gyógyítására tevődött át. A gyógynövények és olajok használata idejétmúltnak és régimódinak számított. A 19. századig az orvoslás, illatszergyártás és a gyógynövénykutatás szinte egyazon ösvényt taposta, de útjaik már a 18. század második felében kezdtek szétválni. Olaszországban az 1920-as években Giovanni Gatti és Renato Cayola közelebbről is megvizsgálták az olajok pszichoterápiás, valamint az idegrendszerre gyakorolt hatását, és rájöttek, hogy ezek az anyagok rendkívül sokat nyújthatnak az orvostudománynak. Franciaország gazdag illattörténettel bír. A lascaux-i barlangfestmények már beszámolnak a Neander-völgyi ember gyógynövényhasználatáról. A parfümárusokat már 1190-ben megemlítik Párizsban. Az aromaterápia kifejezés is a lyoni vegyésztől származik. Aromaterápiának minősítette az illatos növények, drogok és az illóolajok használatán alapuló gyógyító eljárások összességét, illóolajnak pedig egy adott növény vagy növényi rész vízgőzzel lepárolható illékony vegyületeinek összességét nevezte. Áttörő művét 1937-ben adta közzé Aromatherapie: Les Huiles essentielles, hormons vegetales címmel. Munkájában leírta azt a „nagyszámú illatos anyagot, melyet az orvoslásban felhasználhatunk, s azok széles körű kémiai működését” is ecsetelte. Franciaország azóta is az illatgyógyászat nagyhatalma. Az illóolajok használatát az illatszergyártás és szépségipar határain túl a kereskedelemre és az orvoslásra is kiterjesztette.Nagyrészt a francia származású kémikusnak, René-Maurice Gattefosse-nak köszönhetjük, hogy manapság kezdjük újra felfedezni az illóolajok gyógyító tulajdonságát. Angliában és Franciaországban különösen nagy hagyományokra tekint vissza a növényi kivonatokkal történő gyógyítás. Az angol és francia felhasználási mód sok tekintetben eltér egymástól, így ha nem is minden pontban értenek egyet az alkalmazás tekintetében, mégis mindkettőnek feltétel nélküli a létjogosultsága a terápiás eljárások között.Amennyiben manapság aromaterápiát szándékozik valaki tanulni térségünkben, akkor ennek a két iskolának a tükrében sajátíthatja el az illatgyógyászat alapismereteit. Forrás: Sári Róza- Kassai Edit: Aromaterápia a mindennapokban
error: Védett tartalom!